Egyetem, te drága

Elvileg ugye hétfő óta a záróvizsgára tanulok, meg a védésre készülök (egyébként gyakorilatilag is…) . Tegnap akartam védés ügyben konzultálni, de ez sajjjnos nem sikerült ami nem jó, mivel így holnap kell, ma meg nem voltam Bécsben iLive workshopon mert tanulok. :( Elég nehéz egyékbént egy pusztán címszavakat tartalmazó jegyzetből készülni. Addig oké, hogy amikor vettük az adott anyagot akkor tudtam, mert hát benne voltam, de így két év után nem minden jön elő. Tegnap amúgy bennt voltam végül BP-n, nagykerben (gyakorlatialg eredménytelenül). És konstatálnom kellett, hogy egyrész hamarabb végeztem jó két órával mint terveztem, másrész amilyen tök vagyok, itthon hagytam a tancuccomat. A sakkozás vége az lett, hogy nem mentünk Kedvessel moziba :( mert viszonylag nehezen tudtam volna azt az időt BP-n ténfergéssel eltölteni (mer ugye ha van nálam tancucc…).

Ma meg reggel óta a rühes slideshow gyártom holnapra a konzultációra de nem igazán megy. Bazinehéz informatív, befogadható, jópofa de komoly prezentációt készíteni. Vagyis hát nekem nem nagyon meg. Azért alkotom, de nem az igazi még. Ha minden jól megy, akkor amúgy este majd itten filmezünk valamit Kedvessel, mert a holnap reggeli próba miatt lehet hogy kijön. Úgy legyen. Ja igen. Holnap meg próba, meg konzultáció, meg… tanulni meg uge majd valamikor. ARgh.

2 komment “Egyetem, te drága”-hoz

  1. zsuzsi :

    prezi:) Na, ezt tuti nem tőlem hallottad!! Hogy még egy kicsit kötözködjek: “ha mindegy jól megy”…ez is tetszett:) De azért ugye nincs hari? ;)

  2. mt :

    :mrgreen: OKé, ön nyert. ;)

Hozzászólás:

RSS subscribe

Itt tölthetsz fel képet a hozzászólásodhoz:KATT.