nyár :|
Egy kezdőd nyár-kóros (értsd tetü unalmas) nap után hazatolom az arcomat, mire ide érek a ruházat romokban, mindenhol folyik a ragadós, nyúlós izzadtsá, idefennt harminc fok árnyékban, mintegy 100~150% páratartalom, múlt héten pucolt hörcsöggel dezodorálva. Kicsit eltettemvettem, lezuhany aztán az esőtől függően ötpercenként ablak csikicsuki amit rühellek, de a tetőtérbe sajnos a legkisebb résen is bevág az eső és jobb szeretek magam felmosni nem szeretem ha vizes a padló. Miután az internet elfogyott és már nem volt ’sze mit néznem mert körbejártam kétszer mindent mi érdekes. SZóval akkor bizonybizony mondomnéktek! Úgy ám, igaz volt. Tehátszóval akkor én mintegykvázi fogtam magam és ejjhajj.
Úgyismint a lerakott parafákra (amik azért ilyenek mert nagyon félnek) még lejjebb raktam egy adag sínt, mindaddíg amíg a rendelkezésre álló váltók elfogytak, és nem tudtam folytatni az állomás kilegózását. Mondjuk ezek a részek legalább szépek, veszek talpfa-szöget és akkor véglegesen leizgatom őket a helyükre. Minekutána tehát mint aki jól végeztem dolgom abbamaradtam tevőlegesen, az jutott eszembe hogy hohó. (Most pedig elmegyek a teámért.) (Visszajöttem.) Ígyhát körbealakítottam egy pályát provizórikusan az asztalon és utána mentek a kicsi kis mozdonykák kőőőőőőőőőőőőőőőőőrbekörbe. És az jó. Volt. Pont.
Ennyire volt jó, meg még ennyire is.
Ezen kívül a tegnap nap jeles eseménye volt egy kis jövevény érkezése hozzám, nagyjából állandó jelleggel. Egyelőre a hálószobában lakik.



July 7th, 2009 at 11:50
jaaaaj. helyenként sírtam a nevetéstől… tetszenek a videok is

ami meg a meleget illeti, én is rühellem, hogy amint kimegyek itthonról elkezdek ragadni
July 7th, 2009 at 23:43
Dezodort nem használtok tik? Kicsit növelni kell az adagot a télihez képest, az igaz, de a ragadós fílinget egész jól elmulasztja…
Pucolni meg nem a hörcsögöt kell (ő pucolja magát), hanem a terráriumot;)
July 8th, 2009 at 08:28
Báz, mennyi szerelvényed van neked
Faja lett. Jövő héten lehet, hogy megnézem élőben
(ennél pofátlanabb meghíváskunyerálást ritkán láttam
)
July 8th, 2009 at 08:30
Jah, és a lámpa “barómagas”?
July 8th, 2009 at 11:42
July 12th, 2009 at 09:11
Ez a vonatozós fíííling! Hátmég a km hosszú teherszerelvény!